Módosultak a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény egyes, mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozó rendelkezései is.

2016. július 1. napján hatályba lép a módosított személyijövedelemadó-törvény. A jogszabály pontosítja az őstermelő fogalmát, meghatározza az ügyfél által igazolni, illetve nyilatkozni köteles adatok körét, továbbá az érintett hatóságok feladatmegosztásáról is rendelkezik. A törvénybe foglalták, hogy az őstermelői nyilvántartás egyes adatait a NAK nyilvánosságra hozza, ingyenesen, bárki számára elérhetővé teszi

A módosított törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket.

A közölt adatok valóságtartalmára vonatkozóan az őstermelőnek büntetőjogi felelősségének tudatában kell nyilatkoznia. Ennek következtében a NAK az igazolványok kiadásával, érvényesítésével, cseréjével, módosításával és bevonásával kapcsolatos hatósági feladatokat is gyorsabban láthatja el, csökkenhet az ügyintézési idő.

Forrás:
http://www.nak.hu/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/91888-valtoznak-az-adoszabalyok-julius-1-tol